Üdvözöljük a Zenit Panzió oldalán!


Panziónk Miskolctapolca szívében helyezkedik el, az Ellipsum élményfürdővel szemben, az Európában méltán egyedülálló barlangfürdőtől öt perc távolságra. Ideális szálláshely a pihenni, felüdülni vágyó vendégeink számára, akár párban, családdal vagy baráti társasággal érkeznek.
Családias hangulatú panziónk 10 szobával rendelkezik, ebből 4 kétágyas, 2 háromágyas, 2 négyágyas, és 2 kétlégterű apartmannal állunk vendégeink szolgálatára, mely tökéletesen alkalmas 4-5 fős családok, baráti társaságok elhelyezésére, hiszen így részben együtt, részben külön-külön vannak elszállásolva a vendégek. A 2018-as év során panziónk kívül-belül megújult, gyönyörű letisztult dizájnt kapott!
2024-ben új bútorzattal szereltük fel panziónkat!
Megújult, színterápiás szobáinkban Vendégeink kedvük szerint alakíthatják szobájuk színét! 8 féle színből (piros, zöld, kék, meleg fehér, narancs, türkiz és lila) és számtalan üzemmódból választva állíthatják be szobájuk hangulatvilágítását a tökéletes élményért!
Két szobánk sarokkáddal, a többi szobánk zuhanyzóval, wc-vel, hajszárítóval, szobaszéffel, hűtőszekrénnyel, lcd televízióval, és légkondícionálóval felszerelt parktikus bútorokkal és kényelmes ágyakkal gondoskodunk a pihentető alvásról és vendégeink kényelméről. Négy darab erkélyes szobával rendelkezik panziónk, amennyiben ilyen szobatípust szeretnének foglalni, érdemes foglaláskor jelezni. Vendégeink gépjárműveiket zárt parkolónkban tudhatják biztonságban, ennek használata díjtalan. Felkészülten fogadjuk a gyermekekkel érkező családokat is: a gondtalan pihenést utazóágy, etetőszék, wc-szűkítő, babakád, vízforraló, fellépő segítségével biztosítjuk. Kellemes környezetben, ínycsiklandó, házias reggeli választékkal, hideg-meleg reggeli italokkal várjuk Vendégeinket. Reggelente menükártyából választhatják ki, hogy mit szeretnének fogyasztani. (Kérhető omlett különböző feltétekkel: sajt, hagyma, sonka, gomba, kolbász, bacon, tükörtojás sonkával vagy baconnal, bundás kenyér, francia pirítós, hidegtál, virsli, debreceni.) Reggelink korlátlan italfogyasztást tartalmaz: tea, kávé, tej, kakaó, narancs juice, és almalé választható. Gyümölcsökkel, joghurttal, csoki golyóval, műzlivel, jammel, májpástétommal, sajtokkal tesszük teljessé reggeli ételkínálatunkat. A pihentető alvás után kezdjék a napjukat egy fenséges reggelivel, majd folytassák az alábbi programok egyikével:
Miskolc és Miskolctapolca számos lehetőséget kínál a szabadidő aktív eltöltésére.
A miskolctapolcai Ősparkot már mindössze két perc után elérjük panziónktól. Egy kellemes séta keretein belül felfedezhetjük a csónakázó tavat, a mögötte meghúzódó bobpályát, valamint az amellett található kalandtúra parkot. Ha már itt vannak, ne hagyják ki a sétányon lévő büfésor gasztronómiai kínálatát sem! A gyermekekkel érkező családok számára a bringóhintózás szintén egy kellemes időtöltés lehet, illetve a legkisebbeknek a játszótér látványa kapcsán biztosan lesznek még ötleteik a szabadidő hasznos eltöltésére. De Miskolctapolca leghíresebb látványossága kétség kívül a barlangfürdő, ahova nemcsak az ország minden részéről érkeznek turisták, hanem határainkon túlról is. Évről évre sok román, ukrán, lengyel, cseh, szlovák látogató keresi fel méltán híres fürdőnket. De pár éve nemcsak ez az egyetlen népszerű fürdő Miskolctapolcán. Az Ellipsum Élményfürdő kinti fűtött medencéjével, és csúszdáival lopta be magát az odalátogatók szívébe. Érdemes az Avalon Parkba is ellátogatni, ahol a gokart szerelmesei hódolhatnak hobbijuknak, a gyermekek pedig a Maya játszóparkban vezethetik le felesleges energiáikat, míg a szülőknek fergeteges gasztronómiai élményben lehet részük. A sziklakápolnába és ellátogathatnak, illetve számos túraútvonal is indul Miskolctapolcáról. S ha már Miskolctapolca nevezetességeit felfedeztük, akkor nézzük meg, hogy mit is nyújt Miskolc.
Az Avasi-kilátóból a város panorámájában gyönyörködhetünk, s ha már itt vagyunk, kiváló esti program lehet egy borkóstoló az avasi borospincék egyikében. A kultúra iránt érdeklődőknek érdekes lehet az ország első kőszínházának látványa, és számos szebbnél szebb templom is található a belvárosban. A sétáló utcánk hosszúságával vívott ki elismerést magának.
Az ország legszebb várai között tartják számon a Diósgyőri várat, mely most átmenetileg felújítás miatt sajnos nem látogatható. De a környezetében ilyenkor is érdemes egy sétát tenni, és legalább kívülről megcsodálni. A vár melletti Lovagi tornák tere viszont számos programlehetőséget kínál a helyi lakosok és a Miskolcra látogatók számára egyaránt.
A Miskolc Zoo hangulatos erdei környezetben várja az idelátogatókat. Számos különleges állatfajnak ad otthont a vadaspark, és színes programokat kínálnak évente több alkalommal is.
Az újonnan nyílt Szeleta-Park a Bükk hegység természeti kincseit, földtörténetét, egyedi vízrajzát és barlangrendszerét, jellemző növény-és állatvilágát mutatja be. Miskolctapolca mellett Lillafüred a város másik turisztikai központja. Itt is számos program lehetőség adódik, hogy tartalmasan töltsük el a napunkat. Lillafüred csodálatos természeti környezetben fekszik, festői látvány tárul elénk, amint megérkezünk a Bükk-hegység kapujába. A Lillafüredi-függőkert, a vízesés, a Hámori-tó, a Szent István-barlang, az Anna mésztufabarlang, és a Zsófia-kilátó található az alsóbb részeken, tovább haladva a Lillafüredi Sport-és Kalandpark, és a Libegő szolgáltatásait vehetjük igénybe. A Lillafüreden járóknak és a halimádóknak érdemes betérni bármelyik étterembe, hiszen a lillafüredi pisztrángtelepről érkeznek a környező vendéglátó egységekbe a frissen kifogott pisztrángok. S ne feledjék, hogy Lillafüred nemcsak autóval és a sportok szerelmeseinek biciklivel közelíthető meg, hanem kisvasúttal is, ami szintén színes pontja lehet aznapi programunknak.
Vendégeink számára kedvezményes belépőket biztosítunk a környék főbb nevezetességeihez:
-Barlangfürdő
-Bobpálya
-Kalandtúra park
-Miskolci Állatkert és Kultúrpark

Miskolc vonzáskörzete is bővelkedik látnivalókban, tőlünk alig egy óra távolságban rengeteg turisztikai célpont található: pl. az aggteleki Baradla-barlang, a fürdőzésre vágyóknak jó szívvel ajánljuk a tiszaújvárosi, bogácsi vagy mezőkövesdi fürdőket, de számos vár és kastély is felfedezésre hív a közelben: érdemes ellátogatni Boldogkőváraljára, Kőkapura, Sárospatakra, Tarcalra, Tiszadobra vagy épp az edelényi kastélyszigethez, Sátoraljaújhely Zemplén kalandparkjában is ígéretes napot tudunk eltölteni, a tokaji borvidék szintén csodálatos panorámát és kihagyhatatlan gasztronómiai élményeket tartogat az idelátogatók számára.

Fedezze fel Miskolctapolcát, Miskolcot és a környék szépségeit!
Válassza a Zenit Panziót és töltsön el felejthetetlen napokat, gyönyörű környezetben Miskolctapolcán! Szálláshelyünk SZÉP kártya elfogadóhely, minden típusú SZÉP kártyát elfogadunk!

Szeretettel várjuk kedves Vendégeinket Miskolctapolcán a Zenit Panzióban!

Színterápiás panzió


Élje át Ön is a színterápiás panzió által nyújtott, kivételesen pihentető kikapcsolódás élményét! Alakítja igényei szerint szobájának színét!

A színterápiás panziónkban vendégeink 8 féle, igazán kedvező hatással bíró szín és számtalan, igény szerint kombinálható üzemmód közül válogathatnak.

 
kedvező hatással
bíró szín

Vörös

#ADRENALIN #ÉLÉNKÍT


Meleg szín, a forróság, a szerelem, a szexualitás jut róla eszünkbe, valamint kapcsolatba hozható a termékenységgel is. A vörös hatására gyorsabban ver a szív, felgyorsul a vérkeringés és némi adrenalin löketet is kapunk. Izgató, stimuláló hatású, keringést serkentő tulajdonsága miatt nagyon jó a különböző testfunkciók élénkítésére, továbbá fájdalmas menstruációs görcsök, izomgörcs, lassú vérkeringés, vérszegénység, székrekedés, terméketlenség, gyenge izomműködés esetén is alkalmazható. Ugyanakkor izgató hatása miatt szívbetegek, magas vérnyomással küzdők, asztmások és epilepsziás betegek számára nem ajánlott.


→ Színterápiás szoba foglalása

Narancs

#ÖRÖM #ENEGRGIA


A narancs is melegséget áraszt, ám nincs olyan izgató hatása, mint a vörösnek. Ez az öröm színe. Éppen ezért energetizáló hatással bír, mozgásra, aktivitásra késztet, amolyan motivációs szín. Élénkítő, frissítő hatású, kirángat a melankóliából, depresszióban szenvedőknek kiváló terápia. Reumás tünetek enyhítésére, pajzsmirigy- és egyéb hormonproblémákra, bőrbetegségek, emésztési zavarok kezelésére is használható, valamint görcsoldó hatása is van.
→ Színterápiás szoba foglalása

Sárga

#IDEGRENDSZERSTIMULÁLÓ


Még mindig a meleg színeknél tartunk, a sárga a hevülést, lelkesedést hozza az életünkbe. Stimuláló hatású, élénkíti az idegrendszert, serkenti az agyi és mentális tevékenységet. Elősegíti a kalcium feldolgozást, ezért csontritkulásos betegek gyógyításában hasznos lehet. A sárga szín hatásos lehet továbbá gyomor-, máj-, vagy epeproblémák kezelésében: emésztési zavarok, étvágytalanság esetén nagyon jó, elűzi a puffadást, a hányingert. De cukorbetegeknek is érdemes kipróbálni, sőt idegrendszeri betegségek, szorongás esetén szintén alkalmazható.
→ Színterápiás szoba foglalása

Zöld

#HARMONIA #NYUGTAT


A színspektrum középső színe, így a harmónia jelképe. Az élet, a természet színe is egyben, ezért megnyugtat. Fáradt szemre, kimerültségre tökéletes gyógyszer, javítja a koncentrációt, nem véletlenül zöld színűek az iskolai táblák. Inkább tudati szinten hat a zöld szín, nyugalmi állapotba hoz lelkileg, érzelmileg is. Daganatos betegségek kezelésében érdemes alkalmazni, mert elősegíti az izom- és szövetgyarapodást, ellenben a túlburjánzó sejtnövekedést gátolja. Fertőtlenítő hatása elismert.
→ Színterápiás szoba foglalása

Kék

#RELAX #TÉR


Hideg szín, az ég, a végtelenség jut róla eszünkbe. Nyugalmat áraszt, így relaxációs tevékenységekre használt helyiségekben gyakori árnyalat. Azok számára szintén megnyugtató, akik tartanak a bezártságtól, vagy asztmában szenvednek, mert a kék egyfajta tágasság érzetet sugall. Amire még jó: kisgyerekeknél fogzás, zúzódások, torokgyulladás, álmatlanság, fejfájás.
→ Színterápiás szoba foglalása

Lila

#ERŐSÍT #MEMÓRIA


A legerősebb energiával rendelkező szín, ezért erősítő hatású, legyen az testi, vagy lelki megerősödés. Emellett elsősorban a gyulladásos megbetegedéseken segít, de nyugtató, emlékezetjavító hatása sem elhanyagolható.
→ Színterápiás szoba foglalása

Feltöltődés és megújulás




Az év bármely napján!

Fizetési lehetőségek


Panziónkban hitelkártyával és SZÉP kártyával is fizetheti, akár a kedvezményes belépőjegyeit is!

SZOBAFOGLALÁS