Miskolctapolcát 1934-ben nyilvánították üdülőhellyé, melyet követően gyors virágzásnak indult a környék. Sorra nyíltak a panziók és más szálláshelyek, melyek mind a gyógyvíz miatt idelátogató turizmusra építettek.
Az emberek lassan kezdték megismerni és megszeretni a fürdőhelyet. Mi sem bizonyíthatja ezt jobban, mint, hogy 1941-ben európa harmadik legjobb fürdőjének választották a korszerűség, a vízminőség és a gyógyhatás alapján.
A Barlangfürdő az ország egyik legszebben kiépített fürdője, melynek fedett, valamint szabadtéri medencéi is vannak. Látogatók körében nagyon népszerű a természetes barlangban lévő melegvizes medencék. A gyógyulni vágyóknak hidroterápia, masszázs áll a rendelkezésére, a fürdő orvosi rendelőkkel is rendelkezik. A fürdő egész évben nyitva áll a látogatók előtt.
A fürdő 1969-es átalakításai során állították eme sokak számára talán kissé bizar építészeti elemet jelenlegi helyére. Zsuffa András tervezte szimbólum sok a fürdőről készült képen megjelenik, mintegy a barlangfürdő jelképévé válva.
Egész évben várja a felüdülni vágyókat az egyedülálló Miskolctapolcai Barlangfürdő! Páratlan környezetben, nyitott és fedett résszel,
termálmedencékkel, hangulatos Csillagteremmel, szauna szeánszokkal, éjszakai fürdőzéssel kényezteti vendégeit. Feledhetetlen élmény az egész családnak!
A Zenit Panzióban kedvezményes belépőket biztosítunk vendégeink számára, ez az a program, amit nem lehet kihagyni! Ezt nem lehet elmesélni, ezt látni kell…
További érdekességeket a fürdő hivatalos webolalán olvashatsz:
http://barlangfurdo.hu/furdotortenet
Amennyiben Panziónk elnyerte a tetszését, kérjük töltse ki a szobafoglalási ívünket.
Felhívjuk szíves figyelmét, hogy az űrlap kitöltése nem jelent azonnali foglalást. A kéréseket beérkezésük sorrendjében dolgozzuk fel, és minden kérést recepciós kollégáink 24 órán belül feldolgoznak.
Amennyiben a levél nem érkezik meg 24 órán belül kérjük, ellenőrizze Levélszemét (SPAM) mappáját vagy vegye fel panziónkkal a kapcsolatot!
Kérjük töltsön ki minden mezőt!
Az “Elküld” gombra való kattintással kijelenti, hogy elolvasta és elfogadta az adatkezelési nyilatkozatot. A kattintás még nem jelent azonnali foglalást és semmilyen kötelezettséget Önre nézve.